RATKÓ JÓZSEF
 

Olykor kiszökött a kórházból, leült törzsasztalához, akkor is, ha már ültek ott, gondolta, reá várnak, biztosan azért ültek oda. Rendelt egy üveg vörösbort (neki már régen nem volt szabad, de az is jókedvre derítette, ha a javát mások itták meg) és beszélgetett. Majdnem mindegy kivel, ha nem volt nagyobb társaság, hát velem. Így beszélgettünk sokszor kettesben. A nemzet dolgairól. Egyszer Rita kifakadt: "Mindig csak a kocsmázás." Ő így csitítgatta: "A nemzet jövőjéről van szó, Ritácska!"

Tréfásan így emlegették: Nagykálló legnagyobb drámaírója. Egyszer rádióriporter jött, az új dráma miatt. A kedves mester-szerű kérdésre így válaszolt: "Először is menjenek ki az oroszok!" A riporter nyelt egy nagyot és a bemutatóról kérdezte. "Menjenek ki az oroszok!" Az asztal körül többen kuncogtak, a riporter barátian próbált vele szót érteni: "Jóska bátyám, te is tudod, hogy ez így nem mehet le, kezdjük újra!" "Először is menjenek ki az oroszok!" A riporter összecsomagolt. Ő is készülődött, az esti vizitre vissza kellett érnie a kórházba.

Egyszer Pista halász vendégei voltunk a Tiszaparton, családostól. Ott volt az öreg vérlázítóan fiatal felesége, egyéves kislánya. Rita méltatlankodott; hogy van az, hogy mindig csak a pia meg a politika, miközben felesége unokája, kislánya dédunokája lehetne? Én is csak annyit értettem meg: hatalmas szeretet van az öregben. Akkora, hogy nem csoda, ha egy lány többnemzedéknyi távolságból is tudja szerelemmel szeretni. Ladikból horgásztunk, míg a vihar be nem kergetett minket a kocsmába. Nagy, betonvázas, szocreál hodály, mi kis, mellékes asztalhoz ültünk, beszélni kezdett. Múltról, jelenről, jövőről. Volt odébb egy nagy asztal, ott ültek a helybeliek, oda-odafigyelgettek. Azután átrendezték az asztalokat, székeket és odahívtak minket (őt). "Falugyűlés" lett. Amikor már jó sokan voltak, ő azt mondta: menjenek ki az oroszok! Volt nagy döbbenet. Aztán megint azt mondta: menjenek ki az oroszok! És harmadszor is. A fáradt arcúak kipirultak, a görbe tartásúak kihúzták magukat. Azt kérdezték: "Ki ez, hogy így mer beszélni?" Ő csak beszélt, tanított, kivörösödve a szilvapálinkától, meg az általa felszított lelkek tüzétől. Záróra nem volt, a csapos futólépésben hozta a fröccsöket, nehogy egy szóról is lemaradjon.

Évekkel később sikerült a kommunisták orra alá kis borsot törni, ő már nagyon beteg volt, az újságból tudta meg. Táviratot küldött a kórházból: "bravo ratko".

Halála után fölment a Mennybe, odaállt Teremtője elé, és még mielőtt szóhoz jutott volna a Mindenható, azt mondta: "menjenek ki az oroszok!" Elképedtek az angyali seregek, de Jóisten elmosolyodott és csendesen csak annyit mondott: "rendben."

  ©Huszthy Ádám, 2000.

Vissza a címoldalra