KARÁCSONYI FORRADALOM
 


Első nap. A Mariahilfer Strasse-i jehovista nőről akartam írni. El is kezdtem, de nem jutott idő a befejezésre. Menni kellet. Becsöngettünk minden lakásba, mondtuk, reggelre hozzák a csomagokat.

Második nap. Berakodtunk a Trabantba, csak az élelmiszer, gyógyszer fért be. A benzinkutas azt mondta: "Oda? Most? Ezzel a kocsival? Maguk ketten?" - és nem fogadott el pénzt. Egész úton hallgattuk a rádiót, nem jókat mondtak. A határ előtti faluban Ritát egy öregasszonyra bíztam. A határállomáson néhány lézengő, unatkozó tévés forgatócsoport, fontoskodó kiskatona; "csak saját felelősségre". Egyre több autó érkezik, tanácstalanul toporgunk. Végre jön a parancsnok; "konvojban", "sötétedésig", "garancia van". Kapok vöröskeresztes emblémát, fölragasztom az autóra. Azt mondja egy srác: cseréljünk nevet, címet, ha lenne valami, tudjunk értesíteni. A "garancia" egy román katonai teherautó, platóján négy-öt emelkedett hangulatú civillel. Beérünk a városközpontba. Hatalmas tömeg, kiabálnak, hadonásznak, elénk ugrálnak. Félelmetes közöttük végighajtani. A templomban mise van, a papba kis híján beléfagy a szó, amikor becsörtetünk. Sietni kell, sötétedik. Lepakolunk, közben - fél füllel -; "belőttek az ablakon"; "veletek megyünk"; "a katonáknak vigyétek"; "az Isten áldjon meg titeket"; és mindenütt "Olé, olé, olé, olé..." Visszafelé sötét, se konvoj, se garancia. Nyomom a gázt, ahogy bírom. A határon Rita sírva fut felém, szovjet filmben érzem magam. A svájci vöröskeresztes érdeklődésére elmondom: kájn problém.

Harmadik nap. A Nyugatot nyugtalanítja a Ceausescu-vagyon. Hirtelen finnyásak lettek a pénzemberek: kompromittálódott az ügyfél. (Nem tetszik nekem ez az orrfintorgatás. A pénznek nincs szaga - ti ne tudnátok? A tőkéstárs-elvtárs jó adósotok volt! Egyébiránt megsúgom: a többi elvtárs takarékbetétjéhez is vér tapad. Ne kényeskedjetek hát, az émelyítő bűz, ami orrotokat facsarja, a saját szagotok.)

Negyedik nap. Elpusztult. Gyomorkavaró megkönnyebbülés. Majd a (moszkvai?) Perben fény derül minden gazságra. A nemzetek döbbenten hallgatják majd a vádiratot, vezetőik kijelentik, hangsúlyozzák, és nyomatékosan aláhúzzák; nem volt tudomásuk a népirtásról, nemzetpusztításról. Mások a leghatározottabban elhatárolják magukat, ugyanakkor pozitív meggyőződésüknek adnak hangot. Megint mások leszögezik, hogy mindig is aggodalommal szemlélték az eseményeket, felemelték szavukat, lépéseket tettek, sőt, megfelelő intézkedéseket foganatosítottak. Gondolom, határozat is születik, talán törvény is fog védeni minket minden jövőbeli kommunista szervezkedéstől, példásan fogják elítélni a főbűnösöket, akikről kiderül: szűk hatalmi elit/ klikk/bűnbanda tagjai voltak, a többieket megtévesztették, vagy parancsra cselekedtek. Később film készül Hollywoodban, monstre produkció, parádés szereposztás, Oscar-eső, nem fognak spórolni a művérrel.

  ©Huszthy Ádám, 2000.

Vissza a címoldalra