HOSSZÚ, SZÉLES, SZÉP ISTEN
 

Alulról felfelé, fentről lefelé gondolkodunk; alul a pokol, fenn a menny, középütt mi. Vita folyik a Miatyánk szövegértelmezése körül: az Atya fenn a mennyben, mi meg itt lenn a földön; nincsen rendjén: az Atya jelen van lenn és fenn, elöl és hátul; mindenütt. A vita teológiailag lehet helytálló, de csak úgy. Mi, nem teológusok színházban gondolkodunk, néha még a "bal lator" tekintetében is elbizonytalanodunk: "nézőtéri", vagy "rendezői" bal?

Persze igazából nincsenek dimenzionális gondjaink, rendszerint elfogadjuk a zene három dimenzióját: melodikus (horizontális), harmonikus (vertikális) és szép (vagy nem szép).

Istent a legtöbben közvetve ismerjük, többnyire a fenti dimenziókban ábrázoltan: nagy kiterjedésű és szép. Csoda-e, ha farizeus felebarátaink ennek megfelelően igazgatták jelmezüket, kellékeiket: széles, hosszú és szép legyen, mint Isten. Csoda-e, ha kiakadtak Keresztelő János láttán, aki étkezési, ruházkodási szokásaiból következően nem lehetett se széles, se hosszú se szép. Csoda-e, ha Jézusban sem fedeztek fel semmi bojtjaikkal és imaszíjaikkal való hasonlatosságot, s ezért megfeszítették?

A farizeusok "tévedése" büntetés volt: nem ismerhették föl a Megváltót. Azért nem, mert csak annyit láttak volna belőle is, mint Jahvéból; olyan, mint a bojt és imaszíj: széles, hosszú, szép. Aki megkapta a felismerés kegyelmét, látja világunk, Istenünk egyetlen dimenzióját: jó. A többi olyan, mint a vámos, utcanő, tévénéző; hiúság, hülyeség, dialektika.

  ©Huszthy Ádám, 2000.

Vissza a címoldalra