SZENT FERENC
A MADARAKNAK HEGEDÜL

 


Két bottal teszi ezt, egyiket vonóként, a másikat hegedű gyanánt tartva, s közben felnéz a feje körül glóriaként röpdöső madarakra. Ez a felnézés jelenthet segítségvárást, a közönsége iránti érdeklődést, de leginkább azt az irányt mutathatja, amerre érdemes tekinteni. Egyben azt is jelzi ez a mozdulat, hogy a Szent nem kottából játszik. Szikár, szakállas alakja Paganinire emlékeztet, parafrazérozva azt is mondhatjuk: Isten hegedűse. Hogy mit játszik, nem lehet tudni; a képhez nincs hang. Talán Bachot. Az E-dúr partitát. Ez esetben nem irigylem azokat a madarakat, akik még a tanulás fázisában hallgatták őt. Az első tétel kettősfogásai alaposan megszenvedtetik a játékost. Még hegedűn is, hát még boton. Meglehet, mást játszik. Széki muzsikát, vagy Dinicu Pacsirtáját. Emez a bothoz, amaz a madarakhoz passzol. De nem is az a fontos, mit játszik, hanem az: miért? Miért hegedül? A madaraknak. Bottal. S ami a legmeglepőbb: arany háttérben!

A régieknek volt érzékük a szimbolikához, lássuk, nekünk van-e? Várjuk a megoldásokat. A borítékra írják rá: "Könnyű, nyári szimbolizmus."

T. Cím!
A megoldás: allegória! A jutalmat tartsák meg!

Nakérem!
A képlet egyszerű. Vertikálisan: Fölül Isten, aztán a madarak, a hangszer és alul a szent. Horizontálisan: középen a szent a hangszerrel, jobbra-balra madarak. Perspektivikusan: elöl szent, hátul arany. Tehát: az arany, a bot, a madarak mind-mind a szentnek asszisztálnak, aki viszont az Úrnak asszisztál.

Kedveseim!
A példabeszéd (példakép) azt magyarázza, hogy miként lett a (nyűtt) botból vonó.

Édes Gyerekeim!
A bot autentikus funkciója a verés. De tudjuk, Isten nem ver bottal, nem ver bottal a szent sem (pláne nem madarakat), így kezében a bot diszfunkcionálissá válik. Mihez kezdhet egy szent a bottal? Hegedül vele.

Legeslegkisebb Testvéreim!
Miért kekeckedtek Szent Ferenccel? Ő nem vett volna kezébe egy Stradivarit, vagy egy Guarnerit! Az ő hangszere (tokkal, vonóval) két bot ára!

Fiacskáim!
E-dúr partitámban nem az első tétel kettősfogásai a nehezek! Ha a Menüett fekvésváltásaikor csúszásokat hallani, megette a fene!

Imádkozzatok és dolgozzatok, és ne hülyeségeken járjon az eszetek! Vagy majd rajtatok hegedülöm el a nótátokat azzal a bottal!

Urak!
Félreértés történt! Akit Önök Szent Ferencnek néztek (talán a madarak miatt), az Szent Cecília! Ő viszont egyáltalán nem hasonlít Paganinire. A szakálltól eltekintve is: Paganini sánta volt.

Barátaim!
Szent Ferenc két okból sem játszhatott Bachot. Először: mint hithű katolikus, nem tűzte volna műsorára egy protestáns szerző művét. Másodszor: az olaszok soha nem szívelték Bachot. Macskára a polifónia... Ezt már nem bírták megemészteni. Értitek?!

Hirdetés.
Vallásos tárgyú, dúsan aranyozott táblakép eladó!

Most, hogy valamennyire tisztázódtak a dolgok,
válaszút előtt állunk, mint a Csongor és Tündében. Csakhogy az utak száma nem három, hanem kettő! Az egyik: komolyra fordítjuk a szót. A másik: komolytalanra. Például: "Felháborító, hogy látomásomat hozzájárulásom nélkül közölték. Összerendezés alatt álló főművem: 'A bottal való hegedülés módszertana látomásaim alapján' megcsonkítva, eltorzítva került az olvasók elé..." Vagy: "Hamarosan megjelenik! Szent Ferenc: I. (madaras) hegedűszonáta. CD-n és kazettán is!"

Ez már túlzás, válasszuk a komolyabbikat:
Hol volt, hol nem volt (itt a kisgyerekek is bekapcsolódhatnak), volt egyszer egy kiscica, s annak húga. Mindketten fekete-fehér foltosak voltak, s így indultak vándorútra. Amint mentek, mendegéltek, találkoztak egy kismadárral. Illendően köszöntötték, majd tovább mentek. Kisvártatva egy bottal találkoztak, majd még eggyel. Összenéztek; kell-e köszönni, de aztán elmismásolták az üdvözlést. Már háromnapi járóföldre voltak, amikor így szólt a fivércica: "Ha Szent Ferenccel is találkozunk, megvan a megfejtés." Szent Ferenccel azonban nem találkoztak. Ekkor a húgcica szólalt meg: "Lehet, hogy éppen így van meg a fejtés." Eddig a mese.

A női cicának igaza volt.
Nem a madarak, a botok, (horribile dictu!) a szent fontos. Fontos az aranyozás, ami később, a tulajdonos (G. nagybácsikája) rendelésére került a képre. De legfontosabb a festő szándékának - a szó szoros értelmében - megvilágítója: az utólag aranyoztató nagybácsi. Alkotó ő, aki a jelenettel együtt egy kicsit minket is bearanyoztatott. Minket, akik szégyenkezve állunk a tündöklő arany sugárban. Mi, hegedűn sem hegedülők.

  ©Huszthy Ádám, 2000.

Vissza a címoldalra