VÁRAKOZÓ ÁLLÁSPONTOK
adventi egyenlet-felvezetés

 

X tudatosan él. A vasárnap a családé; az Úr napját szenteld meg! Ez a nap érinthetetlen, semmi sem lehet sürgős, semmi sem fontos. Délelőtt mise, délután családi program, rokonlátogatás. Másról szó sem lehet. Telefonon sem. Ő a nyugalom fia. Saját tempója zsinór s mérték, ehhez kell igazodni élőknek és holtaknak, s megfontolásának nem lesz vége.

Y vár. Vár X-re, s míg vár, ideges. Úgy gondolja, X miatt maradnak el a dolgok; a közösek. S a várás miatt az övéi is. Bosszankodik és vár: majd csak véget ér ez a nap is. X közben már itt tart: "Én Istenem, jó Istenem, lecsukódik már a szemem..." Y nem bírja lecsukni a szemét, bántja az elvesztegetett nap. Hétfő reggel a kipihent, jókedvű, simaarcú X megkérdezi a fáradt, borostás, beesett arcú Y-t: hogy állnak a dolgok? Y azt válaszolja, hogy a dolgok nem állnak sehogyan sem. X a fejét csóválja: Y, Y! Ha már az Úr napját nem szentelted meg, legalább csinálhattál volna valamit.

Z életének nagy napja virradt fel. A várva várt. Régóta készül erre a száz méterre. Most mégis remegő térddel vánszorog a rajtvonalhoz. Fáj, émelyeg, szédül. A többiek melegítenek, lazítanak, ő leül a földre és vár. Zavarja a nyüzsgés, a por, hogy már megint várni kell. A startpisztoly pukkanására fölkel. Ahogy áll fölfele, a feje hasogat. A huszadik méternél azt hiszi, elájul. A táv felénél beéri a mezőnyt, kicsit lassít, mert fél, hogy nem bírja a szíve. De a hetvenedik méternél már elviselhetetlen a légkör: fújtatás, zihálás, lökdösődés, izzadságbűz. Meg a tömeg. Tömegiszonya van. Volt is, lesz is. Szabadkozó mosollyal otthagyja őket. Magányosan ér a célba. Az eredmény ellen óvást emel tizenkét versenyző, a szakági szövetség és a nemzetközi komité. Meg is fosztják az első helytől: gyengítőszert találnak a vérében. Plusz eltiltják a versenyzéstől sportszerűtlen viselkedés miatt. Hiába mondja, hogy csak azért vette be azt a nyavalyás gyengítőszert, mert nem szereti a feltűnést. Félt, hogy a szer nélkül felrepül a levegőbe, s nem talál majd alkalmas helyet a leszálláshoz, a tömeg miatt, meg aztán ellenfeleit sem akarta porig alázni.

V2
- Tudod, mi az: várakozás?
- ?
- Hogy mindannyiunk szívében megszülessen újra és mindig az, aki volt, aki van, s aki eljövendő.
- ?
- Áldott idő, előkészület, hogy méltóképpen fogadhasd...
- ?
- Elcsendesülés, bűnbánat, szívkitárás, óhajtás és esdés.
- Akkor adod azt a húszast vagy nem?

2A
- Szomorú az élet! - S nehéz! - S nehez'bb a lélek, ha tűri balsorsa nyilát! - Pláne, ha régen tép! - Tenger kín! - Szenvedésóceán! - Bú. - S siralom. - Mire várunk hát? - Arra, hogy ez a sok mulya rájöjjön: milyen igazunk van!

B még tizenkilenc sem volt, amikor rájött a viszketegség. Először a templomi gitáros csoportba ment. Csupa nyeszlett, görbe gerincű, szemüveges. Barátnője, B+ tanácsára könyvtári olvasótermeket kezdett látogatni. Nyeszlett, görbe gerincű szemüvegesek. B+ ekkor azt mondta: "Nem vagy szem előtt, ez a baj." Akkor félállásban elvállalta egy templomhoz közeli mozi büfésségét. Itt szem előtt volt. Akadt is jelentkező, de mind és kizárólag nyeszlett, görbe gerincű, szemüveges. B+ javaslatára uszodába járt; ott is. Saját elhatározásából - B+ kifejezett óva intése ellenére - diszkóba ment. Semmi. Már harminc is elmúlt, mire talált egy magához való nyeszlett, görbe gerincű szemüvegest.

0/0
- Szióka!
- Csocsika!
- …
- …
- …
- …
- …
- …
- Szióka!
- Csocsika!

W csodagyerekként indult. Sokoldalú tehetsége mindenkit elkápráztatott. Hatévesen zeneszerzőnek készült. Első szimfóniája befejezetlen maradt, mert a vacak pianínó sehogyan sem bírta visszaadni az agyában kristálytisztán hangzó hangzatot. Fiatalemberként a filmrendezőség kezdte érdekelni. Forgatókönyv-ötletére a legmagasabb szakmai körök is felfigyeltek. Rongyos tizenötmillión múlt, hogy a film nem készült el, pedig öt-hat Oscart hozott volna. Érett fejjel szobrászattal foglalkozott. Monumentális szoborterve lenyűgözte a közvéleményt. Sajnos vasúton legfeljebb huszonöt méteres márványtömb szállítható, neki pedig huszonhét és fél méteresre lett volna szüksége. Öreg korára festeni kezdett. Pontosabban csak kezdett volna, de mindig beragadt az a rohadt festék. Most emlékiratait írja, hatéves koránál tart, s elakadt, mert nem jut eszébe a befejezetlen első szimfónia hangneme.

C minden este koporsóban ágyazott magának. Nem akarta környezetét terhelni a végtisztesség e kínos kötelességével. Csakhogy egy idő után a szép fekete lakkozás kezdett fakulni. Újra kellett lakkoztatni. Valamint az évszámot újra festeni. Minden évben. Belül is kikezdte az idő: az intenzív használattól saroknál és könyöknél kopások keletkeztek. Újat csináltatott, diófából; "még hogy diófából nem csinálnak?!" A koporsó-adta életmód miatt fölszedett magára néhány kilót, kihízta a diófakoporsót. Megint újat rendelt, de ebbe már egy világító-pittyegő kvarcórát is szereltetett.

J+P
Péter: - Uram, Advent van!
Jézus: - Igen Péter, Advent.
Péter: - Mindenki a te eljöveteledre vár!
Jézus: - Gondolod?
Péter: - Persze! Mire várnának?
Jézus: - Várni várnak, azt látom, a váráshoz nagyon értenek, de hogy kire, mire, azt magam sem tudnám megmondani.

  ©Huszthy Ádám, 2000.

Vissza a címoldalra