CSILLAGGAL JÁRNI
 


Mi olyan különös a csillaggal járásban, hogy ennyit kell rajta vajúdni, hogy a keskeny hasábba szorul a széles út, a vastag hasábban meg csak makog az ember; talán a csillaggal vajúdás? Már minden meg lett írva. Valószínűleg ez a gond. Mégis, késztetés van. Ezek szerint a Késztetővel van gond? Nem lehet: nem késztetne, ha nem lenne rá oka. Meg kell írni, ahová ceruzát adott, oda papírt is ad. Szóval: Hajnalcsillag szeretnék lenni, én. Én, én, én. S lám, mindehhez megadja a módot. A módot is, lehetőséget is. Mindent. És mégis kevés. Akkor mi a sok? Szűz Mária nem vacakolt ennyit a válasszal. "Én nem vagyok Szűz Mária" - mondom. De miért nem? Miért számolom ki minden alkalommal a kétszerkettőt, amikor tudom a megoldást?

Joli néni szerint szép dolog a reformpedagógia,
de ő azért mindenesetre beleveri a gyerekbe a szorzótáblát. Ha újra kezdhetném, Joli nénihez iratkoznék be. Szent Ignácot kivéve mindenki elakadt ennél a kérdésnél: "Mi az élet értelme és célja?" S lám, Ignác is úgy járt, mint Mária: megmondta a megfejtést, és mégis, azóta is, mindenki megkérdezi, s úgy csinál, mint aki nem tudja. Ezért van Karácsony. Ezért kell a csillagnak eljönni minden évben, az idők végezetéig. Hogy mindenkinek lehetősége legyen újrakezdeni, Vele.

Csillaggal az jár, aki akar is, tud is megváltozni.
Mert kéri csillagától. Kéri és megkapja. Ebben az egyszerű dologban különbözik a többiektől, a csillaggal nem járóktól: választott csillagot és vele jár: csillaga van.

Milyen szép ez!
De a csillaggal járás elvágyódást is jelent; kilépést, a másnak lenni, máshol lenni vágyását: el, el innen, csillaggal vagy csillag nélkül, de innen el. Vagyis nincs sok köze a csillaghoz; csillaggal talán szebb, talán elegánsabb, de kisstílű. Kisstílű? Amikor éppen a nagy lelkek sajátja az elvágyódás? - kérdezném, ha nem tudnám a választ: ha az elvágyódó nagy lélek csordultig tele van az önmaga iránti hatalmas sajnálattal (hiszen ezért vágyik el), úgy az már nem is nagy, pontosabban mindegy, hogy mekkora; hiszen nem fér bele semmi.

Képes beszéd:
Nézzétek, ez az ember százszor csalta meg a feleségét. (Fúj!) Ennek a másiknak meg száz felesége volt, és egyiket sem csalta meg. (Hurrá!) Így állunk a csillaggal járással is. A csillagtól azt várjuk, hogy elvakítson, s nem azt, hogy vezessen. Átértelmezzük a csillagot ("Nem úgy van most min' vót régen, nem az a Nap süt az égen"); fölcsavarjuk a fényerőt, letekerjük a kontrasztot. Mosógépet a teknő alá! Majd csak elvisz bennünket az ördög. Becsületes embernek, kis és nagy léleknek megmarad immár a csillagba kapaszkodás. Ez nem olyan dekoratív mint a csillaggal járás, de kifejező: ha eleresztem csillagomat, leesek. A kapaszkodásban benne van a fontosság is; a legtermészetesebb mozdulat: az életösztön.

Milyen jó ez!
S még jobb is lehet. Ha beledolgozódunk a csillagba. Ő meg mibelénk. A végén úgyis belehullunk. Így is, úgy is. Mindnyájan: hullóemberek. De addig tennivaló van: a beledolgozódás. Ezért enged minket élni, hogy ezt a munkát elvégezhessük. Nem más munkát, - ezt a munkát. Meglátjuk: a csillag a legjobb munkaadó.

Miért kell hát írni? Újra megírni mindent? Igen, ahogyan Ő születik mindig. Mert a csillag ezt a munkát emelte ki az összes munkák közül: az Ő megírását. Hogy hosszúnehéz kínosédes gyakorlatokon át eljussunk odáig: nem én írok már... Az lesz a csillagos óra!

Akkor csillagot láttam. Oly közelről, hogy arcomat érintette. Érintett, de nem perzselt, nem hidegített, lágyan buggyant, s borított be puha fehérsége. A csillagba pedig ez volt írva: "new".

*

S ím, más csillag jött, színes papírosra tapadva, csókos szájából ezüstös berendezések bújtak ki. Fohászkodtam, hadd tudjam meg, mit jelentenek ezek? De csak annyit hallottam: "Ne késlekedj!" Hamar fölserkentem, de mire bevégeztem fölserkenésemet, eltűnt a csáb.

*

Új csillag tolult elő: faros, begyes csillag, leginkább követésre érdemes. Homlokán lángoló számsor tündökölt: 06 90... Nyomába eredtem, megtudni: test is tartozik-e a lélekhez? Éppen megbizonyosodni készültem e tekintetben, de a tündérvarázslat rám rivallt: "Perverz disznó! Velem csak telefonon lehet."

*

Ámultamból alig ocsúdtam, máris egy hegyes csücskű csillag toppant oda: "Én vagyok a jó csillag!" Én nagyon megörültem, ám örömöm hamar elapadt: a csücskös csillag megragadott, földhöz vágott. s szólott: "Kis hülye, nem azt mondtam, hogy jóságos, hanem azt, hogy a jó. Ez annyit tesz, hogy te vagy a rossz."

*

Földhöz sújtott állapotomon siránkoztam, amikor apró csillagocskák vettek körül, mintegy háromszázhatvan fokos kört alkotván. Azért mintegy, mert folyton egymáshoz ütődtek-lökődtek-lökdösődtek, a p is csak nagy jóakarattal stimmelt. Így táncikáltak, körkörösködtek, amíg bele nem szédültek. Akkor azt mondta a legnagyobbik: "Körbe vagy véve." "Körben áll egy kislányka" - énekelték a többiek. Én okultam a csücskös csillag esetéből, s óvatosan jegyeztem meg: "Fiú vagyok." Erre a kisebb csillagocskák imígyen korholgattak: "Ne kekeckedj! Nem mindegy? Elrontod a játékot."

*

Ezután láttam, hogy egy nagy, ronda csillag kapaszkodik fel az égre. Az ég közepén letelepedett, onnan szórta pocsolyaszínű sugarait. Gyomrom kavarodott a nézésébe bele. Kérdeztem, miért kell ennek az ocsmányságnak az ég közepén terpeszkedni? Nem lehetne hátrább, széltebb, ha már ilyen rusnya? Azt mondták: "Lásd, a szép csillagok mind lehullanak. Ez meg milyen jól tartja magát. Elpusztíthatatlan."

*

Más csillagra lettem figyelmes; ennek neve is volt, neve pedig ez volt: "Még". Szőrös szárai között csillagközi lények matattak. Kiáltottam feléjük emberi nyelven. Intettek, hogy nem szólhatnak, mert nagyon el vannak foglalva. Közelebb mentem, s láttam, hogy csillagkarjukkal csillogó golyóbisokat emelgetnek csillagfejük fölé, nagy erőlködéssel. Kérdeztem, miért kell nekik emelgetni azokat a golyóbisokat? Nem válaszoltak, csak a csillagszemükkel mutatták: olvassam el az asztalon heverő cédulát, abból mindent megtudok. Valóban volt ott egy asztal, rajta cédula, s azon írás: "Egészséges életmód".

*

"Bika vagy?" Tudni lehetett, ezt tőlem kérdezik, hozzám intézték a kérdést. Kihúztam magam, mert a kérdésben benne volt a lehetőség: itt kinézik belőlem, hogy "bika" is lehetek. Frappáns válaszon gondolkodtam, amikor türelmetlenül újra kérdeztek: "Skorpió?" Elgondolt válaszaim romba dőltek. Akkor ajakbiggyesztve, lemondóan legyintettek: "Mérleg."

*

Utoljára fémdobozkát tartottak elém. Nyitószerkezete volt, fölpattintani lehetett a fedelét, ötletesen. Hallottam: "Forgasd a kis fémfogantyút, és lásd, mi csoda történik." Én engedelmeskedtem, a teteje levált. Szép színű, illatos anyag volt ott. Mondták: "Idd meg!" De én nem ittam meg. Láttam, nem innivaló az. Akkor mondták: "Kendd a hajadra!" Ez csak nehezen sikerült, mert a kulimász ragadós volt. Amint elkészültem, a szemem pillantása rátévedt a doboz fedelének a feliratára: "Csillag cipőpaszta". Elborzadtam. Szégyenemben elfutottam. Utánam kiáltottak: "Ne szívd magad, gyere, kapsz pénzt!"

*

Csillaggal immár én nem járok. Elhagyom ezt a szűk hasábot.

  ©Huszthy Ádám, 2000.

Vissza a címoldalra