Jöjjön, maga hős! Rendeljen bifszteket!

ÉDESBÚS BAL

A proletárdiktatúra születésnapján

 


*És lett, és van. A baloldali jobban néz ki, mint valaha. Elröpült a nyolcvan év. Nyolcvanat nyugodtan letagadhatna. Nyugodtan le is tagadja. Kis pocakot eresztett, őszes lett a halántéka, de jól áll neki. Jó étvágyú, piros, pufók a pofikája, csillog a monoklija. Tud élni! Megtartotta épségben, egészségben a gondosan összeállított étrend, a pihenés és a munka helyes aránya, a sok kacagás; a baloldaliság öröme. Éhgyomorra sohasem öl. Előtte, ha mást nem, legalább egy-két mézes puszedlit elfogyaszt. Alaposan megrágja az ételt. Az elkapkodott evés sok későbbi gyomorpanasz oka lehet. Munka után lepihen. Halk zene szól: Liu halála a Turandotból. Csukott szemmel relaxál, ellazítja a végtagjait, néha el is szundít. Négyre jön a masszőr, ötre a társalkodó elvtársnő. Vacsora előtt átnézi a másnapi újságokat; ajvé! késői ebéd, két munka is lesz. A szobalánynak meghagyja: reggel négy darab mézes puszedlit készítsen. Este party Hohenzollernéknál. Unalmas társaság, burzsoá dekadencia; csakazért is vörös nyakkendőt köt. Csak lenne néhány évvel fiatalabb, kinyírná az egész büdös bagázst. Tánc közben Bourbonné fülébe súgja: "Te kis cafka." Az forrón visszasúg: "Maga kis huncut!" Éjfélkor felpattan az asztalra, lerugdossa a tányérokat, a zenekar tust húz, ő kurjant: "A kizsákmányoltak, az elnyomottak, és a proletariátus nevében!" Egy bóbiskoló felriad: "Amen." Következik a couplet: "Föl, föl, ti rabjai a Földnek, föl, föl, te éhes proletár!" Mindenki tapsol. A kis Lotharingiai-lány rózsát szakajt kebléről, s kacéran nyújtja át. Az elcsendesedő, felszínes csevegésben nem vesz részt. A vörös szalonban sakkozik Árpád-házival. - Látod, öregem, nálatok Dunát lehet rekeszteni a szentekkel, aztán mire mentetek vele? Kihaltatok. Sakk. Az én családom a fehérterror áldozata lett, aki megúszta, az Auschwitzban végezte. Mégis itt vagyok. Matt.

No álljunk csak meg egy kicsit!
Igaz, Vlagyimir Iljics is szívesen sakkozott, de ölés, mint munka? Előtte mézes puszedli? Hogyan lehet ilyet leírni egy civilizált országban? Rólunk, akik az NDK-sok kiengedésével a legnagyobb tettet vittük véghez Nándorfehérvár óta. Jogállamban élünk, kérem! Elhajlások, túlzások előfordulhattak, de az eszme nagyszerűségét még senki sem vonta kétségbe. Mindenki tudja: Jézus volt az első kommunista. A baloldaliság széles e világon elismert és tiszteletreméltó. Nem úgy, mint az első kommunistát saját sötét céljaira kisajátító, reakciós, hataloméhes, ímmel-ámmal bocsánatot kérő egyház, máglyáival és dogmáival. Baloldaliak voltak a legnagyobb humanisták, az emberi haladás élharcosai. Dolores Ibarruri nevét mindenütt a legnagyobb tisztelettel ejtik ki, ellentétben XII. Piuszéval, akinek megítélése a történészek feladata, ám kétes üzelmei közismertek. Vitatkozzunk európai módon, sorakozzanak fel a tények, érv feszüljön érvnek! Azok, akik most Szamuely Tibor dicső nevét igyekeznek bemocskolni, elfelejtik, hogy negyven évig utca volt róla elnevezve, és azon az utcán ők is végigmentek. Íme egy megdönthetetlen érv, cáfolhatatlan tény. Jó lesz, ha magukba szállnak a katolikusok. Tehát: mikor kér végre bocsánatot az egyház a szocialistáktól? Tényleg. El vagyok bizonytalanodva.

A baloldalnak van romantikája, a baloldalon van szerelem.
Lehet, hogy csak az irigység beszél belőlem? Én is szeretnék jól élni, sikeres lenni, uralkodni, de nem tudok? Mert tehetségtelen, fantáziátlan, tehetetlen, gyáva vagyok? Csak birkamódra bámulom, ahogy a snájdig baloldali május elsején a Vérmezőn színvörös ruhában, tűzpiros autón sziporkázó tehetséggel, fantáziadúsan, bátran elvéreztet, eleszi az ételemet, elszereti a szeretőmet? Eljövendöli a Világforradalmat? Addig is megmarad neki a vér, kaja, szex, ez a három, de közülük a legnagyobb a baloldaliság?

Jó napot kívánok, baloldali értelmiségi szeretnék lenni.
Érdeklődöm, mi a titka? - Kisbogaram, ez ma már nem egyszerű. A természetes szövetségesség kevés. Kell valami plusz: vagy-e olyan legény, mint Oxfordban végzett pitbull, pitbullal végző ox Fordban? Oké, Merciben. Be kell avatódni! Vallásos vagy? Nagyon jó. Ölsz éhgyomorra? Igen? Nem kellesz. Jegyezd meg: éhgyomorra nem ölünk. Szerencséd, hogy méltóságos úrnak szólítottál, a legfontosabb a fejlődőképesség. És a megbízhatóság. Ám ennek jelét kell adni. Itt ez az iromány, egy szonett, ne törődj vele, ki írta, egyébként Shakespeare, ez a röfrénje: "Röslein, Röslein, Röslein rot" - írd alá!

Jani kommunista.
Amióta az eszét tudja, mindig az volt: meggyőződéses. Veleszületett becsületességét a Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem sem kezdte ki. Párttitkárként sem féltek tőle, nem ártott senkinek. A pártitkárok tartottak tőle: nem kért a koncból, nem jelentett, nem vadászott, nem piált. Ki is rúgták. Nem oly ünnepélyességgel, mint Lengyel Lászlóékat; ő Pozsgayt árulónak tartotta. Házát maga építette, május elsején ünneplőbe öltözteti a lelkét, negyvenöt évesen veterán. A hét parancsolatot mindig megtartotta. Ismerőse ütődöttnek, barátja élhetetlennek, elvtársa megbízhatatlannak, Rahner anonim kereszténynek tartja. Nem elég csak kommunistának lenni.

Móci bácsi zsidó volt.
Csak a tanításnak élt. Semmi más nem érdekelte, még az élete sem. '44-ben szekrényben rejtegették, mint kollégáját, a regénybeli professzort Fülig Jimmy. Évtizeddel előzte meg a nemzetközi élvonalat, de könyvei többnyire kéziratban maradtak. Tanfolyamokon tanított, az egyetemre soha nem hívták, bár fiatal, bátor egyetemi oktatók az ő jegyzeteit használták. Magasabb zsidó körökből kinézték keresztény felesége, kirojtosodott nadrágszára miatt. De ott is szívesen idézgetik a legbonyolultabb jelenségeket is érthetően, szellemesen, jóízűen összefoglaló meghatározásait. Elképesztő nyomorban, magányosan halt meg. Az utolsó időben leghálásabb tanítványai is elkerülték: kilenc macskája iszonyú bűzt árasztott. Csak zsidónak lenni sem elég.

Talán a kettő együtt...
Még ez sem minden. A baloldalisághoz nem kell feltétlenül zsidónak lenni, kommunistának meg különösen nem. Viszont nagyon kell az a bizonyos plusz. Keressük meg azt a tulajdonságot, amely szükséges velejárója a baloldaliságnak, ám Janiból is, Móci bácsiból is hiányzik. Megvan: a gátlástalanság. Az "én bármikor, bármit megtehetek, pusztán azért, mert baloldali vagyok" elve. A gátlástalan élvezi a veszélyt, elsősorban a saját veszélyességét. Senki és semmi nem köti. Eszméjét maga írja, bálványát maga faragja. S írja át, s dönti le, hiszen ő forradalmár, vagy mi a szösz.

Azért ha lehet, ne mondjunk ilyeneket,
mert hátrányosan befolyásolhatja a kialakult, konszenzusra törekvő párbeszéd kölcsönösen nagyra becsülő, konstruktív légkörét. Meg kell utólagozni a bizalmat! Hátha nem ez a harc lesz a végső, hátha nem törlik el végképp a múltat, hátha nem döntik ki sarkából a Földet, hátha mégsem a semmik lesznek mindenek. Vagy kapjunk észbe. Amikor albínó-szemét szemünkbe mélyeszti, s így rebegi: Bárczy Benőt én meg nem öltem, de bent kell lennem a hatalomban, mert ez nekem jár; mondhatjuk: nem. Ha csicsergi: nekem kell irányítanom a sajtót, a rádiót, a tévét, mert ez nekem jár; mondhatjuk: nem. S ha magyarázza: ahhoz, hogy bent legyen a hatalomban és uralhassa a médiát, sok pénzre van szüksége, ez neki jár; mondhatjuk: nem. Végső érvére: szükség van a baloldalra, mert így faj- és egyensúlyos a politika, kimondhatjuk: nem igaz. Nincsen szükség a baloldalra.

"A budai albérlet helyett most a pesti rakparton kétszoba-hallos, gyönyörű lakást utalnak ki a Vörös Újság szerkesztőjének. Megkért, nézzem meg az ő szép kilátású, nagyon világos, első emeleti lakását. Nézem. Mindkettőnket csak egyetlen momentum zavar. Az, hogy ebből 'elmenekültek'. Ilyen tekintetben, hiába, még mindig polgárok vagyunk. Az erkélyről a Dunára látunk, a gesztenyefák zöld fátyolt viselnek, és mi megisszuk első pohár borunkat az ő lakásában. - Mondja, Zsuka, nem jönne hozzám feleségül?"
*

"A Közoktatásügyi Népbiztosság azzal bíz meg, hogy Csepelen a színházban előadást tartsak a munkás elvtársaknak Adyról és Petőfiről. Kocsi jön értem, egyedül lépek ki a színpadra, szabadon beszélek. Csendben hallgatnak meg, közönségem figyelő arca lelkesít, hogy forrón mondjam el, amit tudnia kell. Amikor hazafelé visz az autó, boldog érzés tölt el... Ezekben a napokban alakul meg a forradalmi törvényszék."
*

"Az Érdekes Újság be fogja mutatni a proletárság nemzetközi apostolainak életét, munkásságát, hogy itthon megismerjék az új világ Messiásait. Összehívják a szerkesztőség tagjait konferenciára. Ki mit vállal, hogy életrajzot írjon róla? Emlékszem: Bölöni György Jaures-t vállalja. Zsófia, kit vállal? Lenint - felelem. Valaki a szerkesztők közül megszólal: - Zsófia, akkor beszélned kell Migrayval. Ő ismerte Lenint. Természetesen, nagyon érdekes! Migray... Migray... hol is keressem meg? Tudom már! A Földművelésügyi Népbiztosságon. Ő ott a kertészeti megbízott. Március utolsó hetében forradalmi tettet kezdeményezett munkakörében. Felszántatta a lóversenyteret. Az a háromszáz hold teremjen hasznosat. Elmondom, amit Migray beszélt el nekem - holott a kutatás azóta megállapította, hogy az ő elbeszélése sajnálatosan legenda. De mint legenda, igazán érdekes, szinte azt mondhatnám, hogy vágyálom. Idézem írásom erről szóló sorait: Migray József tanúsága szerint Lenin 1907 őszén Budapesten járt... többször elment a szerkesztőségbe, és részt vett az értekezleteken... vitatkoztak elméleti kérdésekről… s egy Tisza Kálmán téri vendéglőben is találkoztak…' Tanulmányomat ezekkel a sorokkal zárom: 'A bolsevizmus rettegett réme a földkerekség elnyomóinak nyelvre, országra, fajra való tekintet nélkül, és hite, reménye minden nép proletárjainak. A tőkéseket elsepri, a nincsteleneket emberi jogaikba emeli. A bolsevizmus eszméje megtestesült Leninben."
*

"Bandi hozzám hajlik, suttog: - Az egész város tele van a cikkével. Telitalálat. Elkapkodják a lapot. Újabb kiadást nyomnak. Jöjjön, maga hős. Rendeljen bifszteket! Ma van Május Elseje. - Bandi, olyan különösen érzem magam. Mámoros vagyok, hogy a cikket megírhattam… Elcsuklik a szavam."
*

"Anyám a szokott helyén ült, a kályha mellett, de nem rakott pasziánszot. Előtte az asztalon a becsukott Érdekes Újság, ő pedig mereven, mozdulatlanul ült, arca feldúlt a sírástól. Már nem sírt, csak maga elé nézett, gondolkozott. Egészen biztos, ez az írásom kétségbe ejtette, hogy én ezzel mit kockáztatok. Ennyire talán még sohasem vallottam színt."
*

"Felszaladtam Fedákhoz, aki május elsején színvörös ruhában, tűzpiros autóról agitáló beszédet mondott a népnek a Vérmezőn. Megterítettünk a Személynök utcai gyönyörű ebédlőben. Hanem egyszerre csöngetnek és megjelenik Molnár Ferenc. Feri egy szép nagy, zsírpapírba csomagolt csomaggal, amelyet letesz az asztalra maga elé, az ő szokott helyére, Zsazsától balra. Feri jókedvű, piros arcú, csillogó szemű, és a monoklija is csillog. Feri kibontja a csomagot. Istenem, mi van benne! Egy teljes sült kacsa pappendekli tálcán, feltrancsírozva, ropogós pirosra sütve. Mellette néhány darab finom házikenyér és néhány uborka. Feri azt mondja nekünk, olyan egyszerűen, mintha egy Pál utcai fiú mondaná közömbös percében a pajtásainak: - Ti ebből nem kaptok! - Nem is kell! - mondja Zsazsa, és most angyali, olyan önérzetes. - Kérek sót - mondja Feri Irénnek. - Igen, Ferikém - siet Irén a sótartóval... Tréfás dolgokat beszéltünk. Vicceket. A mi városunk legnagyobb tragédiáiban is tele van élcekkel. A humor élteti az embert."
*

"Az orgonafák rügyeznek. A Duna nyújtózkodik. Ő is érzi, hogy tavasz van. Hiába, szép nap volt az az első május. Valóban mámor szállt fel belőle. A tett, a cselekedet tudata."
*

"Ami ezután következik krónikámban, azt nehezemre esik, hogy elmondjam. Nagyon fáj. Sok részlete volt eddig is életemnek, amit írás közben úgy kellett felszakítanom, mint a behegedt sebet. De egyik sem volt ilyen fájó. Hiába volt minden küszködés. Minden megfeszített erőnk, amit harcba vittünk. Most itt állunk. A dühödt reakció felülkerekedett. Büszke öntudattal tölt el, hogy mindvégig megtettem, amit kötelességemnek tartottam. Ráébredtem osztályöntudatomra, hogy hová tartozom. És ennek értelmében lettem szocialista forradalmár, Leninnel együtt tartó. Jót akartam az én szegény népem szegénynépének. Zátonyra futottunk. Nem egyéni sors. Világtörténelem. Lesz ez még másképpen is."*

(Visszaemlékezés a Tanácsköztársaságra - szemelvények Dénes Zsófia önéletrajzából: Gyalog a baloldalon)

  ©Huszthy Ádám, 2000.

Vissza a címoldalra